Mesterséges intelligencia a gyakorlatban - üzleti szakembereknek​

Megjósolni a jövőt nem varázslat, csak mesterséges intelligencia.

Néhány nap alatt – az alapokon túl – olyan tudást kapnak a cég munkatársai, amely segíti őket az üzleti lehetőségek azonosításában, a megvalósíthatóság értékelésében és a kiválasztott alkalmazás ötletek priorizálásában, majd a megvalósítási projektek elindításában és menedzselésében.

Tanfolyam leírása:
Üzleti tanfolyamunkat azon szervezeteknek, vállalatoknak ajánljuk, akik elhatározták, hogy mesterséges intelligencia megoldásokkal kívánják versenyképességüket javítani vagy működésüket segíteni. A tanfolyam célja a mesterséges intelligencia projektek vezetésének támogatása és a mesterséges intelligencia sikeres vállalati bevezetésének biztosítása, a vállalatok menedzsmentjének, stratégiai szervezeteinek, IT támogató egységeinek (pl. IT infrastruktúra, projekt menedzsment) és egyéb nem technológiai szervezeteinek (pl. HR, pénzügy) képzésével. Üzleti képzésünk egy 1 napos alapozó, valamint erre épülő 2 napos szakirányú képzést tartalmaz, amelyek együtt részletes elméleti és azonnal használható gyakorlati tudást biztosítanak.

Tematika:

  • Bevezetés a mesterséges intelligenciába
  • Üzleti hatások és legfontosabb alkalmazási területek (technológia és felhasználás)
  • Felhasználási példák és azok megvalósítása
  • Projektek tervezése és végrehajtása

Célközönség:
Felső- és középvezetők, projektmenedzserek, üzleti elemzők, termékfejlesztők, szakterületi vezetők, szakterületi munkatársak.

Időtartam: 3 nap

Nehézségi fok: középhaladó szint

Előképzettség: Az ismeretek sikeres elsajátítását segíti a projektszemlélet, agilis / scrum projektmódszertan ismerete és nyitottság innovatív gondolkodásra, valamint matematikai, statisztikai háttértudás.

Nyelv: magyar, angol

Tanfolyam kivitelezése: tantermi képzés, online képzés, részben streaming videófelvétel

Tanfolyam eredménye: A résztvevőknek részletes ismerete lesz a gépi tanuló rendszerek és ezen belül a neurális hálók felépítéséről, működéséről és alkalmazási lehetőségeiről, valamint a mesterséges intelligencia lehetséges üzleti hatásairól, pénzügyi mutatókban mért eredményességéről. Képesek lesznek saját pozíciójukban alkalmazási lehetőségeket azonosítani és megítélni, hogy adott problémához lehet, illetve érdemes-e gépi tanuló rendszereket tervezni. Emellett érteni fogják a mesterséges intelligencia vállalati alkalmazásának követelményeit, képesek lesznek projekteket tervezni.

Tapasztalataink alapján a tanfolyam akkor teremt legmagasabb üzleti értéket, ha utánkövető konzultációra is sor kerül, amelynek célja a tanultak gyakorlatba ültetésének támogatása, például konkrét mesterséges intelligencia ötletek kidolgozás, valós mesterséges intelligencia projektek tervezése, leendő mesterséges intelligencia megoldások kiválasztása. Ezen kívül lehetőség van ilyenkor a tanfolyamon tanultak alapján felvetődött mesterséges intelligencia felhasználásával kapcsolatos új kérdések megválaszolására is.

NÉHÁNY KIEMELT KÉPZÉSI PROJEKTÜNK

Magyar Telekom

MI alap- és szakértői képzések
További információ

Budapesti Gazdasági Egyetem

A "Programozd a jövőd" kezdeményezés keretein belül vendégoktatóként üzleti szellemű MI alapképzések megtartása az egyetem hallgatóinak
További információ

Magyar Villamos Művek zrt.

MI vezetői tréning
További információ