2022.08.29-én Szabados Levente, a Neuron Solutions társalapítója, szenior tanácsadója újabb beszélgetésben vett részt a Millásreggeli rádióműsorban, amelyben folytatták a mesterséges intelligenciáról szóló eszmecserét. Az ezt megelőző beszélgetésben – melyről itt találod blogposztunkat – arról hallhattunk, hogy hol tart ma a mesterséges intelligencia, mely már most szerves része a mindennapjainknak, és megtudhattuk merre halad, hová tart. Ezzel szemben jelen beszélgetésben magunkról tanulunk – Leventétől azt kérdezik, hogy mit tanít nekünk a mesterséges intelligencia önmagunkról. Nos, önismeretre fel!
Ha rendelkezel 300 facebook lájkkal, akkor ebből az információból gépi tanulással lényegesen jobban meg lehet jósolni bizonyos személyiségjegyeidet, mint amennyire azt a saját élettársad tudná – mutatták ki Levente frankfurti kollégái 2014-ben. Elképesztő, nemde? Hisz annyi minden rejtőzhet egy lájk mögött: tetszhet a stílus, a szereplő, vagy az író, érdekelhet a téma, vagy csupán megkértek, hogy lájkoljuk a posztot. De a gépi tanulásnak ez az erőssége: ha elég sok adattal rendelkezik, abból már igen jól ki tudja szűrni a mögöttes mintázatot.
Na jó, szóval a cselekedeteinkből megtudnak rólunk ezt-azt, de azért magunkat mégiscsak jobban ismerjük. Vagy mégsem? Gyakran, még mielőtt meghoztuk volna a végső döntést, körülbelül 11-12 másodperccel a vásárlás gomb megnyomása előtt, meg tudják jósolni (igen jó valószínűséggel), hogy fogsz-e vásárolni. A predikcióhoz mindössze az egérmozgást használják fel, azt, hogy hogyan mozgatod a kurzorodat a képernyőn. Hát nem döbbenetes?
De még megdöbbentőbb arra gondolni, hogy kezükben ezzel az információval, akár befolyásolni is tudják a döntésünket. Gondoljunk csak bele, hogy épp bizonytalanok vagyunk, hogy megvegyük-e a terméket, amikor a megfelelő pillanatban felugrik egy 10%-ról szóló kedvezmény.
És itt jönnek a képbe a morális határok. Mi az, amit még megengedünk, és mi az, amit már nem tolerálunk az MI felhasználást illetően? Valaki súlyosan elutasítja az efféle befolyásolási kísérletet, míg van, akit nem zavar, na és persze sokan nem is sejtik, hogy döntésük esetlegesen befolyásolva lett.
A különböző hozzáállások a nemzetek szintjén is megfigyelhetőek. Míg Kínában már teljes videókontrollal őrzik a rendet, és az egyén szabadságánál magasabbra helyezik a társadalom érdekeit, addig ezt a hozzáállást például Magyarországon elképzelhetetlennek tartjuk.
A műsorvezetők az AI szakértőt kérdezték, hogy mit lehet tenni a kontroll elvesztése ellen. Levente az adatok védelméről való gondolkodást tartja nagyon fontosnak, azt, hogy vissza lehessen adni az adatgazdának a kontrollt, arról, hogy róla mit lehet megjósolni. Mert ha a viselkedésünk nem megfigyelhető, akkor nem is lesz megjósolható. Amit viszont meg lehet jósolni, azt valaki meg is fogja próbálni, hisz a gépi tanulás olcsó. Gyakorlatilag röviden valahogy így is jellemezhetnénk a gépi tanulást: „olcsó jóslás”.
Levente szerint tehát a 21. század nagy konfliktusa lesz ez, hogy mit is engedünk megjósolni, hol húzzuk meg a szabadságunk elvesztésének határát. És talán egy jó zárógondolat, hogy „Semmilyen technológia nem független attól a társadalmi környezettől, ami használja.”. Hiszen láthatjuk, hogy mi is befolyásoljuk és szabályozzuk a technológiát, és az is formál minket.
Ha még te is sokáig elhallgatnád Levente gondolatait, kövess minket, hiszen hamarosan következik Levente szeptemberi műsorlátogatásáról való beszámolónk. Hogy biztosan ne maradj le róla, iratkozz fel hírlevelünkre!
Ezt a beszélgetést pedig az alábbi Youtube videóban hallgathatod meg:
Ne maradjon le a mesterséges intelligencia legújabb megoldásairól!
Kérje blogértesítőnket, és legyen mindig naprakész korunk legfontosabb technológiájával kapcsolatban!