A gondolkodó gépek létezése régóta foglalkoztatja az emberiséget. Az írók már sok évtizeddel ezelőtt is szívesen játszottak az ötlettel, hogy önmagunknál okosabb szerkezeteket hozunk létre, amelyek aztán túlnőnek mesterükön, és ezek a mesterséges intelligenciák egészen másképp viselkednek, mint ahogyan azt tervezőjük elképzelte. Frederick Brown híres, 1954-ben megjelent rövid novellája, a Válasz remekül foglalja össze a legtöbb ezzel a témával foglalkozó írás mondandóját. A történet dióhéjban annyi, hogy a távoli jövőben elkészül egy hatalmas, a galaxis minden tudását összesítő szuperszámítógép, amelynek bekapcsolás után felteszik neki a nagy kérdést, hogy van-e Isten, mire a számítógép habozás nélkül rávágja, hogy igen, most már van, majd egy villámcsapással rendre utasítja az őt rémülten kikapcsolni igyekvő embert.
HAL és a Skynet
A tudományos-fantasztikus filmek világának két jól ismert mesterséges intelligenciája a 2001: Űrodüsszeia fedélzeti számítógépe, HAL és a Terminátor-sorozatból ismert, az emberiség elpusztítására törő Skynet. Bár a két történet egészen más, és a bennük szereplő mesterséges intelligenciákat is más-más motiváció hajtja, közös bennük, hogy felsőbbrendűnek gondolják magukat az emberekhez képest, és szemrebbenés nélkül hajlandóak feláldozni az embereket vagy akár az egész emberiséget egy nagyobb cél érdekében. Tetteiket hideg racionalitással hajtják végre, ám olyan hétköznapi készségekről nem tesznek tanúságot, amelyek azt igazolnák, hogy minden szempontból különbek az embereknél.
A valóság
A sor persze szinte vég nélkül folytatható, hiszen számtalan irodalmi és filmművészeti alkotás foglalkozik a témával, ám az többnyire közös bennük, hogy a mesterséges intelligenciát egy mindenek felett álló szuperintelligenciának képzelik el, miközben annak létrehozása egyáltalán nem biztos, hogy lehetséges. A valóság ezzel szemben az, hogy a mesterséges intelligencia már az életünk számos területén jelen van, és a gépi tanulás révén bizonyos feladatokra viszonylag gyorsan ki lehet képezni az MI-programokat, amelyet aztán magas színvonalon látnak el, legyen szó sakkozó programról, önvezető autók irányítórendszeréről, nyelvfelismerő- és tolmácsprogramokról vagy éppen a bűnmegelőzésben használt arc- és fegyverfelismerő rendszerekről.
A Neuron Solutions a mesterséges intelligencia kutatásának legfrissebb eredményeinek segítségével mindig megtalálja a megoldást a felmerülő feladatokra és problémákra!
Ne maradjon le a mesterséges intelligencia legújabb megoldásairól!
Kérje blogértesítőnket, és legyen mindig naprakész korunk legfontosabb technológiájával kapcsolatban!